Bíbor kasvirág ( Echinacea purpurea )

Az Egyesült Államok középső és keleti részének füves síkságain és Dél-Amerika déli részein, Argentínában is honos. Európában egyes fajai dísznövényként terjedtek el, majd felfigyeltek gyógyhatásukra is.A lángvörös kasvirág gyakran használt magyar nevei: bíbor kasvirág, piros kasvirág, a margarétához hasonló virágú növény.Az indián törzsek századokon keresztül használták sebek gyógyítására vagy kígyómarás ellenszereként. A gyógynövény az európai telepesek körében is azonnal népszerűvé vált, orvosaik mindenható gyógyszerként alkalmazták különféle fertőzésekre.A kasvirág története gyógyászati szempontból igen érdekes, hiszen hazájában majd két évszázadig nem kapta meg azt a megbecsülést, amit megérdemelt volna. Az utóbbi 100–150 évben kiderült, hogy számos indián nép használta gyógyászatában. A használatukra utaló első bizonyítékok az 1600-as évek sziú településeinek ásatásaiból kerültek elő.Olyannyira népszerű lett, hogy Európába átkerülve, Nagy- Britanniában hamarosan kerti növényként díszlett. A modern antibiotikumok felfedezésével háttérbe szorult. Népszerűsége azonban napjainkban visszatért, mivel biztonságos immunerősítő szer.A növény különböző részeit: virágzatát, leveleit, szárát, gyökerét több száz gyógyszeripari termékben felhasználják, és számos formában léteznek. A kasvirág több hatóanyagáról vélik úgy, hogy az immunrendszert erősíti, és az utóbbi években az egyik leggyakrabban használt gyógyírrá vált világszerte.Náthával, influenzával szemben a szervezet erősítésére, fertőzések időtartamának és súlyosságának csökkentésére, ma egyetlen más növénynek sincs olyan jelentősége, mint a kasvirágnak.A kasvirág természetes antimikrobás hatású és fertőzésgátló: véd a baktériumok, vírusok, gombák és egyéb kórokozó mikrobák ellen. Az immunrendszert általánosan serkenti. A gyógynövény hatásaként a sejtek egy természetes antivirális anyagot, az interferont fokozottabban termelik. Ezek a hatások viszonylag rövid ideig tartanak, ezért tanácsos gyakran használni ezt a gyógynövényt – heveny fertőzések esetén akár naponta többször is.

Az Echinacea csökkenti és így normalizálja az immunválaszt olyan allergiás reakcióknál is, mint például az ekcéma, amire egyébként hagyományosan is használják. A kasvirág bőrbetegségekre is alkalmazható, felületi sérüléseket, tályogot, égési sebeket, szájfekélyt vagy felfekvést is lehet gyógyítani vele.
A kasvirág hasznos lehet egyéb gyakran kiújuló be¬tegségek leküzdésére, mint például az afta, a húgyúti fertőzések vagy a középfülgyulladás.

Hörghurutra vagy arcüreg-gyulladásra is alkalmazzák. Torokfájásra vagy mandulagyulladásra gargarizáló szerként alkalmazzák. A gyógynövényt idült fáradékonyság és AIDS kezelésére is használják; hatékonynak bizonyulhat bizonyos rosszindulatú daganatokkal szemben, különösen olyan betegeknél, akiknek az immunrendszerét sugárkezelés vagy kemoterápia károsította.

A legfrissebb kutatások szerint sikerrel alkalmazható néhány idegi alapú, például szorongásos betegség kezelése során.

A fehérvérsejtek stimulációján, valamint a falósejtek aktivitásának növelésén keresztül erősíti immunrendszerünket, segít legyőzni a vírusos megbetegedéseket és fertőzéseket, valamint lerövidíti az olyan betegségek lefolyását, mint a megfázás vagy az influenza, eltávolítja a mérgező ill. felesleges anyagokat a szervezetből, mely elősegítheti a felépülésünket a különféle betegségekből.

Napjaink rohanó életstílusának köszönhetően folyamatosan ki vagyunk téve a különféle stresszhatásoknak, melyek alkalmanként kimerítőek lehetnek. Miután ezek a hatások nyomot hagynak immunrendszerünkön is, végül akár meg is betegíthetnek minket. Szerencsére a természet ellátott minket néhány csodálatos természetes gyógyszerrel, melyek segíthetnek leküzdeni a szervezetünket érő támadásokat. Az Echinacea is egy ilyen gyógynövény.

Sejtjeinknek van egy természetes határátkelője, mely megakadályozza a betegségeket okozó sejteket a bejutásban. Azonban a hialuronidáz enzim ezt a határt lerombolhatja. Kutatások kimutatták, hogy az Echinacea megakadályozza a hialuronidáz enzim termelődését, így hatékonyan segít ellenállnunk a különféle fertőzésekkel és vírusokkal szemben, melyek pl. megfázást vagy influenzát okozhatnak.

Az Echinacea az interferon hormon termelődését is elősegíti. Ez a hormon a vírusos megbetegedések esetén termelődik szervezetünkben, és fontossága abban rejlik, hogy képes mozgósítani testünk összes immunsejtjét, hogy gyorsan él hatásosan leküzdhessük a fertőzést.

Az Echinacea ráadásul a fehérvérsejtek — makrofágok és limfociták, vagy T-sejtek — képződését is elősegíti, melyek a legkülönfélébb betegségek ellen képesek küzdeni (ilyen pl. a rák is). Kimutatták azt is, hogy testünk természetes “gyilkolósejtjeinek” számát és aktivitását is növelik, ami azt jelenti, hogy még több erős harcosunkat tudjuk a csatamezőre küldeni.

Végül pedig, az Echinacea a limfotikus rendszert is stimulálja, tehát kitisztítja a nemkívánatos anyagcseretermékeket és mérgeket a szervezetből, melyek a fertőzések leküzdése után maradnak a testben, így felgyorsítja a betegségekből történő felépülést, minek következtében hamarabb visszatérhetünk a mindennapi kerékvágásba.

Bár az Echinacea népszerű gyógyszere a megfázásnak és az influenzának, kevesen tudják, hogy helyi kezelésre is kiválóan alkalmazható. Az előző esetekben ismertetett hatásmechanizmusának köszönhetően, a gombás fertőzésektől a száraz bőrön át a rovarcsípésekig és az aknéig sokféle problémára megoldást nyújthat, nem csupán a fájdalom és a viszketés csökkentésében, hanem a fertőzések teljes megszüntetésében is. Az Echinacea dokumentáltan 85%-os hatékonysággal szünteti meg a különféle bőrpanaszokat.

Azzal, hogy számos káros enzimnek már a termelődését is meggátolja, az Echinacea elősegíti a szövetek regenerálódását, és csökkenti a gyulladást még a reumás arthritiszes betegek esetében is.

Felhasználási javaslat:

Az Echinacea-t semmiképp ne használja, aki allergiás a napraforgóra vagy a százszorszépre!

Náthára, influenzára: nagy adag szükséges – naponta ötször akár 200 mg.

Egyéb fertőzésekre: az ajánlott adagolás 200 mg, naponta
háromszor-négyszer.

Szárított gyökéréből ésl leveléből ajánlott napi adag 1 gramm ( kb.1 evőkanál ).

Ha már huzamosabb ideje szedjük, érdemes egy kis szünetet tartani. A legtöbb szakértő 3-4 hét szedés után 1-2 hét pihenőt javasol. Ennek alternatívájaként lehet fogyasztani pl. 6 napig, majd tartsunk egy nap szünetet.

Hosszabb távú használatra és immunrendszererősítőként: különösen idült fertőzésekre hajlamosaknak ajánlott a kasvirág használata más gyógynövényekkel felváltva.

A természetgyógyászok azonban gyakran alkalmazzák folyamatosan e gyógynövényt allergiás kezelésekre is, például ekcémára. Étkezés közben vagy attól függetlenül is szedhető.

Nincs ismert mérgező hatása.