Guarana ( Paullinia cupana )

Az Amazonas őserdeiben élő örökzöld kúszónövény. Ennek az akár 12 méter magas cserjének az őrölt magvait használták fel az indiánok gyógyítás céljából. A fehér telepesek guaranának nevezték el a csodatevő gyógynövényt.

Erősíti a testet és a lelket, csillapítja a fájdalmakat, enyhíti az emésztési zavarok tüneteit, a bélfertőzéseket, csillapítja a lázat, valamint serkenti a vérkeringést, javítja a szellemi képességeket és a közérzetet.

Begyűjtés után a magvakat megsütötték és porrá őrölték, amit aztán vízben feloldva a tésztához hasonló masszává gyúrtak. Ezután 20cm hosszú hengereket formáztak és a napon szárították vagy lassú tűzön sütötték, amíg meg nem keményedtek. Színében és ízében a kakaóhoz hasonló guarana így a mindennapos fogyasztásra készen állt az ételek, üdítő italok és gyógyszerek elkészítésére.

Csökkenti az evés iránti vágyat, serkenti a testet, fokozza a fizikai erőt és kimerülés ellen is hatásosnak bizonyul. Amikor a fehér telepesek tudomást szereztek a guarana varázslatos tulajdonságairól, fogyasztani kezdték az italokat. Ezt követően maguk között is tapasztalhatták a növény jótékony hatásait. Ekkorra a Paullinia cupana a tudomány érdeklődését is felkeltette.

A KÁVÉNÁL IS JOBB ÉLÉNKÍTŐSZER. A guarana annyiban különbözik a kávéban található koffeintől – amely azonnal és rövid ideig hat – hogy ez lassan és fokozatosan oldódik ki, több mint 6 órán keresztül. Ezért a szervezetet nem éri az a tapasztalt kávéivók részéről jól ismert „sokk” amely hirtelen energiatöbbletet és éberséget okoz, ám a hatása gyorsan el is múlik. Azon kívül, hogy nincsenek kellemetlen mellékhatásai – mint a szívdobogás, reszketés és erős verejtékezés – amelyeket a kávé idéz elő, a guarana élénkítő hatása hosszú távú. Jótékony hatásáért a csokoládéban is megtalálható teofilin és teobromin a felelősek, azok az összetevők, amelyek segítségével visszanyerjük az erőnlétünket és a jó közérzetünket. Ezen kívül serkentik a szív működését, tágítják a véredényeket, javítják a vérkeringést, veseműködést és a káros anyagok kiválasztását a szervezetből, valamint élénkítik az idegrendszert – ezért nem is csoda, hogy a guarana csökkenti a fáradtság és a szorongás érzetét, és aktiválja a szervezet pszichofizikai funkcióit.

Megizsgálva a Paullinie cupane természetes élőhelyét, egy európai kutatócsoport nagy meglepetésre tett szert amikor felismerte, hogy nagyon nehéz meghatározni a bennszülöttek életkorát. Egy ötven évesnek becsült férfiről kiderült, hogy 30 évvel idősebb. A valós korát nem árulta el sem a fizikai, sem az erőnléti és szellemi állapota. Egy éles eszű, kiváló koncentráló képességgel, megfigyelő- és emlékezőtehetséggel bíró emberrel álltak szemben. Nagyon kíváncsi és kommunikatív személy volt, tele élettel és tréfás történetekkel. Természetesen ő is, a többi törzstársaival együtt mindennap guaranát fogyasztott. A rejtélyre csak évekkel később derült fény, amikor kiderült, hogy e növény flavonoidokban gazdag, illetve olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek lassítják a sejtek öregedését. Továbbá már az előző átfogó kutatások is kimutatták, hogy az indián törzsek nem tévedtek, amikor a guaranát fejfájás és reumatikusfájdalmak ellen, valamint lázcsillapítóként fogyasztották, illetve emésztési zavarok megszüntetésére,a legyengült szervezet felépítésére és a testi vitalitás fokozására.

Serkenti a vérkeringést és lebontja a bőr alatti zsírréteget, így kiváló ellenszere lett a makacs narancsbőr kialakulásának. Azon kívül, hogy telítettségi érzetet okoz, szabályozza és serkenti az emésztőrendszert, valamint gyorsítja az anyagcserét.
Egy okkal több hogy fogyókúra idején is fogyasszuk a guaranát, mert jó hatással van a közérzetünkre, az idegrendszerünkre és a testünkre. Azoknál, akik rendszeresen fogyasztják, megszűnik a kimerültség, kedélytelenség és a feszültség, amely tüneteket a koplalás jellegzetes mellékhatásaiként ismerünk.

A guarana megakadályozza a vérrögök képződését és a trombózis kialakulását, fokozza a stresszel szembeni ellenálló képességet, növeli a fizikai és nemi aktivitást, valamint javítja az agy működését. Továbbá bizonyított hogy nem csak a fejfájást és a migrént, hanem a reumatikus, neuralgikus és a lumbális fájdalmakat is csökkenti.

Antibakteriális hatását megerősítette az a kísérlet is, amely szerint megakadályozza az Escherichie coli és a Salmonella szaporodását.
Ezzel magyarázható, hogy az indiánok a guaranát a bélrendszerük őrének tekintették. Összevetve mindent, amit eddig elmondtunk a guaranáról nem csoda, hogy ez a növény egyre népszerűbb szerte a világon.
A világpiacon kapható guarana por 80 %-át még mindig az amazoni indián törzsek bennszülöttjei állítják elő hagyományos módon.